Erzsébet- és Terézvárosban kezd nagyon eldurvulni a kampány. Szerdán a DK-s Oláh Lajos megjelentetett egy Facebook-posztot, amelyben azt állítja, hogy miután az aktivistáik elkapták „I. Gergő korábbi Fidesz alkalmazottat plakátok rongálása közben, egy bűnbánó fideszes aktivista brutális email-eket hozott be nekünk”. A bejegyzés mellékleteként pedig ott szerepel egy képernyőfotó az állítólagos elektronikus levélről, amelyben fideszes ellenfele, Kovács Balázs Norbert azt írja a kampányfőnökének, Benedek Zsoltnak, hogy – a kiadó feltüntetése nélkül – készíttessen szórólapot 40 ezer példányban, amely azt tartalmazza, hogy a baloldali politikus „zsidó, olácigány és ingatlanmilliárdos”. Oláh azt is hozzáteszi, ez az első e-mail, utalva arra, hogy továbbiak várhatóak.
Kovács Balázs Norbert gyorsan reagált. Szintén a Facebook-oldalán azt írja, reggel Oláh Lajos egy hamisított e-maillel a nagy nyilvánosság előtt megrágalmazta. Ezt követően „a cáfolatáról szóló kommentet sunyi módon az oldaláról elrejtette, így csak a követőim láthatják azt. Ennyit arról, hogy mit gondol a baloldal a szólásszabadságról” – fogalmaz.
Ezek után tette közzé az Oláh által cenzúrázott hozzászólást a kormánypárti jelölt. „Ekkora orbitális hazugságot!” – kezdődik a szöveg. „Ha hamisítanak, legalább jól csinálják! Természetesen ilyen emailt soha senkinek nem küldtem. Nem érdekel, hogy kapta, vagy maga csinálta a hamisítást, büntető feljelentést teszek ez ügyben!”
A fideszes politikus szerint nem elég, hogy Oláh Lajos karlendítős nácikkal szerepel közös listán, most még őt vádolja kirekesztéssel.
fideszes politikus szerint nem elég, hogy Oláh Lajos karlendítős nácikkal szerepel közös listán, most még őt vádolja kirekesztéssel.
Azzal folytatja, hogy ellenfele akkor sem tiltakozott, amikor DK-s polgármestere elüldözte Erzsébetvárosból a 100 tagú cigányzenekart és Európa egyetlen zsidó tévéjét.
„A mostani kampányban egy jelöltet próbáltak vélt származásával a plakátjain lejáratni, az én voltam!” – fogalmaz Kovács, utalva arra, hogy az ő plakátjaira írták rá, hogy „zsidó is, cigány is”. De nem cserélte le a plakátjait, „mert ha zsidóznak, akkor én zsidó vagyok, ha cigányoznak, akkor én cigány vagyok”! – állítja, végül azzal fejezte be: „Szégyellje magát!”